Hírlevél

A fejlesztőről

Bemutatkozás

A nevem Jerkus Tibor Istvánné Dr. Kovács Erika PhD., az akkori nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola magyar-francia szakán végeztem. Több éven át tanultam lexikológiát, szemantikát, pragmatikát.

A főiskola elvégzése után megszereztem a Sorbonne Nouvelle - Paris III Egyetemen az egyetemi bölcsész diplomáját.

2000-ben átvehettem a Budapesti Műszaki Egyetem MBA diplomáját és a Lyon-i Jean Moulin Egyetem posztgraduális DESS oklevelét.

Öt évet tanítottam a kisvárdai Szent László Gimnáziumban, közben fordítói, szakfordítói munkát végeztem.

Évek során számos konferencián vettem részt, publikációim jelentek meg Magyarországon és külföldön is magyar, angol és francia nyelven.

Külföldi útjaim során lehetőségem nyílt megismerni más kultúrákat, s ezek a tanulmányutak nagyban hozzájárultak szakmai fejlődésemhez.

2005-ben nyújtottam be kérelmet a doktori képzésre az akkori Szaknyelvi kommunikáció doktori alprogramra, 2011-ben pedig a doktori fokozatszerzési eljárásra, melynek eredményeként 2012 januárjában átvehettem a doktori címet.

A szociális szféra több területén is dolgoztam, foglalkoztam hajléktalanokkal, fogyatékkal élőkkel, jelenleg tanárként dolgozom és fejlesztő pedagógusként.

Életemnek azonban legfontosabb eseményei, pillanatai, gyermekeim megszületése, nevelése, fejlesztése.

2011-ben végeztem el az EEG-Biofeedback posztgraduális továbbképzést a Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Közhasznú Egyesületnél.

Amplitúdós tréninget végzek ProComp 2 segítségével.

Nagyobbik fiam autizmusa irányította figyelmemet a neurofeedback felé, melyet sikerrel alkalmaztam nála, s ezért 2007-ben megalapítottam a Delfinekkel az Autistákért Alapítványt, melynek keretein belül próbálok segíteni más gyermekeken és felnőtteken is, neurofeedback trénerként.

Szívesen várok bárkit, akárcsak egy bensőséges elbeszélgetésre is.

Honlap készítés